Borús, esős idő volt, amikor a csendes kis faluba egy idegen érkezett. Estefelé járt már az idő, s zuhogott az eső. A jövevény vonattal érkezett, s egyenesen a falu vendégfogadója felé tartott. Ruganyos léptekkel haladt az időjárásra ügyet sem vetve. A fogadós rémült csodálkozással tekintett fel, mikor köszönést hallott.
-Jaj, de rám ijesztett! Kicsoda maga, fiatalember, és mit óhajt?
- Szállást szeretnék.
- Ó, persze, máris.
S nemsokára az idegen már a szobában ült, s a falat nézte. Hosszú és nehéz útja volt idáig, és most reménytelenül látja a jövőt. De nem volt az érzelmek embere. Sőt! Szinte érzelmek sem voltak benne. Ő egy gyilkológép volt. Ilyen akart lenni gyermekkora óta. egy érzéstelen, híres, rettegett ember. Ez volt az Álma. S most beteljesült. ismert lett, és teljesen érzéstelen. Ő volt a Rettegett. A Bérgyilkos. Persze senki nem tudta, ki is ő valójában. A régi gyermek meghalt, és helyette életre kelt benne az új, a rettenthetetlen, aki pontosan olyan volt, mint amilyennek megálmodta.
Most pedig menekült. Félelem nem volt benne, ám annál több józan ész. Itt senki nem talál rá, a közelgő vihar is segítségére lesz. Óvatosan feküdt az ágy alá. Ott szokta tölteni az éjszakákat, ezzel is csökkentve az esélyét annak, hogy valaki lelövi. Bár éjszaka minden apró neszre felébredt, de hozzászokott. Nem kímélte magát, ha a munkájáról, az életéről, vagy az álmáról volt szó.
Az éjszaka szokásosan telt, s reggel az első napsugarakkal kelt.Óvatosan ment le. A vihar már lecsendesedett, csak az eső kopogott halkan, s nyugodtan. A falu utcája néptelen volt. Az idegen körbenézett, és lassan, figyelmesen indult el.
Kifizette az éjszakát, majd továbbállt. Az erdőbe ment. Volt egy kis kunyhója egy sziklába vájva. Bár sokat kellet gyalogolni, őt ez egyáltalán nem zavarta. Tudta, hogy ott sohasem fognak rátalálni. És most ez volt a legfontosabb. Útközben fokozottan figyelt minden mozzanatra, minden zörgésre. Bár már esteledett, mire a kunyhójához jutott, de a figyelme nem lankadt. Hiszen erre volt kiképezve: a fegyelemre, és az önuralomra. Na meg persze a gyilkolásra...
Az éjszaka viszonylag nyugodtan telt, s reggel vadászni indult. Ám amíg ő az őzek, és a nyulak nyomában járt, másféle nyomokat vélt felfedezni. Emberek lábnyomát, melyet az eső nem mosott el egészen. Rögtön nyilvánvaló volt számára, kik is jöttek utána, s fedezték fel a rejtekhelyét. "Gyorsan megtaláltak!" gondolt. Hogy mi lesz ezután az még számára is rejtély volt.
Hirtelen elgondolkozott azon, hogy valóban boldog-e így, hogy beteljesült, az Álma. Változott-e valamit is, s ért-e el valamit is azzal, hogy híres lett? Most először szembesítette magát ezekkel a kérdésekkel. S egyből rájött, hogy mindaz, amit eddig csinált, hiábavaló volt. Feleslegesen lett rettegett, és híres, mert mit ért el vele? Csak bajt hozott magának, a szenvedésekről nem is beszélve! Kiölte magából a az érzéseit, de mire jó ez? Hirtelen Félelem szállta meg. Félt azoktól, akik érte jöttek, de még inkább félt saját magától "Ha ezt megúszom, elmegyek egy országba, ahol nem ismernek, és egy teljesen új életet kezdek." Döntötte el, mikor meglátott három profi bérgyilkost. Őket küldték. Ám meglepődött. A három bérgyilkos hiába nézegetett körbe-körbe, őt nem látták meg!! Nem értette. Megmozdulni sem mert. Ismerte a bérgyilkosokat. S a legprofibbakat küldték utána.Megálltak előtte, mintha ott se lenne, a tanácskozást tartottak.
-nem értem! Tudtam, hogy profi, de hogy ennyire? Ott érnek véget a lábnyomai. - mutatott az egyik arra a helyre, ahol ő állt.
- Én sem értem. Már mindent bejártunk, és sehol sincs.
- Valószínűleg a fákon lépett le.
- Más választás nem nagyon van, kivéve, ha valami csoda-képességgel rendelkezik...
- Akkor menjünk! Folytassuk a keresést! Két óra múlva itt találkozunk!
-Rendben!
S óvatosan távoztak. Ő pedig nem értette. Hogyhogy nem vették észre?! Úgy döntött nem kockáztat. Szerencséjére éppen egy fa mellett állt, így nyomok nélkül tudott felmászni rá. Ám ott is maradt, hisz tudta: őt keresik mindenhol.
Az a két óra nagyon lassan telt. Most vált hasznára az, hogy fegyelmet erőltetett magára mindig.
Mikor visszajöttek az üldözői, meglepődött. Egyikük egy embert cipelt.
- Ezt az embert találtam a barlangba, ami a Keresettnek volt a búvóhelye. Beomlott a szikla, és ez az eredmény. Az arca el van torzulva, ám biztos, hogy ő az.
- Igen, ez biztos.
- Nos, akkor végeztünk is. Mehetünk haza. A szerencse megsegített, és nélkülünk is meghalt. Most már nyugodtak lehetünk felőle, és a megbízóink is elégedettek lehetnek.
- Ez igaz, úgyhogy menjünk.
S sietve távoztak, hogy minél hamarabb megvihessék ezt az "örömhírt". Ő pedig még mindig ámuldozott, nem tudván minek köszönheti ezt a csodát.
felötlött benne, hogy most folytathatja az egészet, ám már nem volt ugyan az az ember, aki odament. Érzései voltak, és már egyébként is megfogadta: ha túléli, új életet kezd. És mivel minél hamarabb akarta "beváltani" ezen fogadalmát, sietve útra kelt, hogy új életet kezdjen, a régit maga mögött hagyva...
