Az illem és a tökéletesség példaképei

Sárgán csillogott a hold fénye az aprócska tavon. Éjszaka volt, sötét, jéghideg. Csak a nádas susogott, de ez a halk hang is oly hangosnak tűnt a néma csendben... Egyedül üldögélt ebben a teljes éjszakai idillben. Össze-összerezzent minden apró kis hangtól. A néma, magányos hangtalanságot kedvelte már egy ideje. Pedig nemrég még hogyan szerette a zajos helyeket, és az embereket! Manapság viszont már örül, ha senkit sem kell látnia. Csak egyedül ő és a táj, amiben sosem csalódik. Rövid története volt, olyan, ami bármikor megeshet bárkivel.
Ő volt a társaság közepe, imádta mindenki. Kivéve persze az irigyeit, hiszen azok mindenkinek vannak. Nála boldogabb ember azonban nem nagyon lehetett a földön, legalábbis ő ezt hitte. Hogy mekkorát tévedett!
Azon a környéken, amit otthonának tekintett, mindenki azon igyekezett, hogy minél jobbnak látsszon. Senki sem tudta honnan is indult ez a dolog. Sőt, talán még azt sem tudták, hogy nem is olyan tökéletesek. Talán azt hitték, hogy azzal, ha nem beszélnek róla, a problémáik nem is léteznek. De hiába állítjuk a gravitációról hogy nem létezik, attól még nagyon is működik... Vannak dolgok amik nem azon múlnak, hogy vajon hiszünk-e benne. A problémák is ilyenek. Azt hitték, hogy másnak nincsenek ilyen gondjai. És ezért addig addig mondogatták maguknak amíg már ők maguk is elhitték, hogy nincs is ilyen gond. Szóval egy nagyon tökéletesnek látszó kis hely volt ez. S ő maga volt a legtökéletesebb. Legalábbis igyekezett, hiszen, mégis mit gondolnak róla mások...? Ám elég volt egy apó botlás. Mások azt mondják, ilyenkor tudod meg kire is lehet számítani. És valóban. Mintha álmából ébresztették volna fel. Rémülten jött rá, hogy minden, minden amit eddig csinált, amit eddig gondolt, azt a célt szolgálta, hogy mások elfogadják, és az emberek ne nézzék ki, maguk közül valónak ismerjék el. Ám azok a bizonyos mások is a dolgokról csak beszélnek. Úgy tesznek, mindent ahogy a nagy könyvben meg van írva. Tökéletesen tudják mi illik és mi nem. De mégis. Amikor valakinek segítségre lenne szüksége a fejüket elfordítva tovább lépnek. Segítenek annak akinek úgy gondolják, és meseszép kész válaszaik vannak mindenre amit nem akarnak megtenni.
Ekkor lett elege. Vajon miért kell mindent úgy tenni, ahogyan az elő van írva. Miért kell mindenben az illemet előre venni, és közben arról beszélni, hogy ők szakítanak az eddigi "szabályokkal"? Az határozza meg őket, hogy ki milyennek látja őket, és ezért képesek a tökéletességbe burkolózni, közben pedig mindenki tudja, hogy kinek milyen titkolt dolgai vannak. Egymásra mutogatnak, pedig ők is ugyan olyanok, hiszen  ugyan olyanná válnak mindannyian az egyediség pedig lassan lassan kihal. Kiábrándult az emberekből...