A Lény IX

Nos, hogy mi is történt a Lényekkel? Elárasztották a Földet, és szinte mindenhol megtalálhatóak lettek. A következményei azonban az emberekben a kezdeti Félelem után érdekes fordulatokat vett. Az történt ugyanis, amit a Tudók már előre megmondtak. Az emberek megszerették a Lényeket. Olyannyira, hogy a Bestellerek és a kedvenc filmek is a Lényekről szóltak. Elnevezték őket hosszú-hosszú idő alatt Vámpíroknak.
A különféle történetekben különféle-fajta alakban jelentek meg, és különböző tulajdonságokkal ruházták fel őket.
Mindez nagy károkat okozott az emberi erkölcsben.(vagy csak hozzátett??)  Az egyensúlyt félrebillentették. a jót elhanyagolták, a rosszat ál-jóvá alakították, és a gonosz így jónak tűnt. Hát ez egyensúly megbomlott, lett ál-jó, és rossz.Ez nagyban hozzájárult a világ erkölcsválságához.
Sok-sok történet született a vámpírokról, bár a fele sem igaz, sőt...Olyan Lényeket kreáltak, akik a társadalom számára nagyon jóknak tűntek. Tökéletesen megfeleltek a mai modern követelményeknek. Sokak nem is hittek a létezésükben, és mesének vették sz egészet. Persze voltak olyanok is, akik nem hittek vakon bennük, nem is utasították el a létezésüket, hanem elgondolkoztak ezeken, és így döntötték el, melyik tábort is fogják erősíteni....(Hát ilyen ez a mai társadalom...) Ám hogy valójában kik, s mik is ők, azt talán egy földi halandó sem tudhatja.( Ám egy biztos: nem emberi lényekről van szó...)

A Lény VIII

- Uh, hallottad az új hírt?
- A Lényekről? A Pokol legújabb küldeményeiről?
- Aha.
- Persze! Sajnos igencsak jól végzik a dolgukat!
- Speciálisan lettek kitanítva direkt erre.
- Hát igen. A Sötétség fejedelmének újabb kitalációja. De az Urunk felett akkor sem győzhet!
- Szerencsére van még Idő, hogy az emberek belássák hova tartoznak, és döntsenek hova is akarnak tartozni!
- Igen. Bár elég nehéz küzdeni, a gonosz szellemek ellen, és a Pokolból jövő más lények ellen. De a mi Urunk bölcs, és jól látja a dolgokat. 
- És az embereknek nekünk kell elmondanunk, hogy nem kell a Sötétség Fejedelmének szolgálniuk. 
- Személy szerint úgy gondolom, hogy nagyszerű ez nagyszerű dolog. Részese lenni valami hatalmasnak, valami fantasztikusnak. Egyszerűen...kifejezhetetlen...
- Szerintem is.Mi más lehetne? Ám a Sötétség Atyját gyűlölöm.
- Hát a Hazugság Atyja is, és még az övéit is megcsalattatásban tartja, és a hazugságaival eteti őket.
- Persze ennek fejében erőt kapnak tőle...
- de mi az ára! A lélek odaadása a gonosznak?!
- És mindezek mellett csak hazugságot kapnak. Uralkodást, erőt, hatalmat ígérgetnek nekik, és végül mindebből semmit sem kapnak.
- És mindebben az a szörnyű, hogy önmaguk választották ezt.
- Döntésük halált hoz önmagukra, ám erről ők nem is tudnak!
- Igen. És ezzel bekerülnek a Fekete Könyvbe.
- Hát oda minden ember bekerül már születésekor....De menjünk! Sok a dolgunk még, és felettébb bánt mostanában az emberek sorsa!
- Érdekes módon engem is. De a Lényekkel mi lesz?
- Nos, ez jó kérdés! Ám ne feledd: hatalmunk van eme lények felett, hiszen a Különleges Védelem alatt állunk!
- Bölcs a Legfőbb Vezér, és nem akarja az embereket hazugságokban, Félelemben, Gyűlöletben és Magányban hagyni.
- Valóban így van! No, gyere, sok még a munka!

A Lény VII

- Hallottad a hírt?
- Melyiket?
- Amelyiket Urunk terjesztett a Lényekkel kapcsolatban.
- Ó, nem. Nem is értem, hogyan nem juthatott el hozzám.
- Ajaj, az baj! Nos, arról a nagy gonosz lelkekről van szó, akiket küldött a Sátán, hogy megcsalják az embereket.
- De hiszen rengeteg ilyen van!
- Persze, de ezek különlegesek. Speciális kiképzést kaptak, és rengeteg embert vezetnek majd félre.
- Ezek lennének a Lények?
- Igen. Nos, ők különleges szerepet kaptak. A feladatuk az, hogy sok-sok fiatallal megszerettessék a Sötétséget. Na persze az idősebbekkel is, csak velük néha nehezebb...
- Hát ez nehéz feladat...De a különféle misztikákban, varázslatokban már mindez meg lett alapozva!
- Persze. A Sötétség Ura, az Urunk tudja mit tesz! Annyi démoni lény van már a világon, hogy sok mindenkit be tudnak csapni!
- Igen. Eléggé kiterjedt Urunknak a területei! És a legtöbb ember az Ő uralma alatt van, akarva-akaratlanul, tudatosan vagy tudatlanul....
- Hát azért a legtöbb tudatlanul... De ne felejtsd el azt sem, hogy egyre többen állnak át a másik oldalra is! Sajnos az az oldal is működik!
- Hát igen...Ezért feladatunk minél több embert távol tartani attól az oldaltól, és tévutakra vezetni őket!
- De az is bőven elég, ha nem akarnak foglalkozni ezzel az egésszel.
- Ez nagyon praktikus, és mindig beváló megoldás! Csak le kell foglalni őket megfelelő mennyiségű programmal, és hogy csak saját magukkal foglalkozzanak!
- Igen, persze! De azért én akkor is az Ámító Szellemek munkáját szeretem legjobban!
- Nagy munkát végeznek az biztos! Hisz az emberek azt sem tudják milyen lényekkel állnak szemben!
- Igen. Nos, ilyenek a Lények is. Csak kicsit átalakítva. A testüket ők is megváltoztathatják, ám nekik már van állandó földi testük.
- Ráadásul ők is megkapnak mindent, ami csak a sikerességükhöz, és az emberek félrevezetéséhez szükséges!
- Akárcsak az Ámító Szellemek...
- Naná! És a világ minden részére kiterjedően megjelennek!
- Persze! Sehol sem lehet nyugtuk a másik oldal miatt. Minden lehetőséget ki kell használnunk a lelkek elveszejtésére!
- Igen, hisz ez a feladatunk! Nos, azt hiszem, mennünk is kéne, tenni a dolgunk!
- Ajaj, valóban idő van már!

A Lény VI

Másnap délben kelt. Rettegett. Remegve kászálódott ki az ágyból. Ma már örült, hogy pont erre a napra beszélt meg találkozót egyik barátjával. Enni akart volna, ám nagy nehézségek árán tudta csak magába tömni az ételt.Még mindig az előző nap sokkhatása alatt volt.
Mikor kopogást hallott, megrémült. Igen, eszébe jutott a kopogtató vámpírok hiedelme... De mivel minden bizonnyal csak a barátja érkezett meg, némileg megnyugodott. Ám mikor kinyitotta az ajtót, a nyugalma odavolt. Egy idegen állt az ajtóban. Tökéletes alakja volt, és gyönyörű arca. Sejtette, hogy a jövevény a Lények közül egy.
- Nem hívlak be, és nem engedlek be! - mondta hirtelen ötlettől vezérelve.
- De nem is kell. Nem vagyok e világi lény, és oda megyek be, ahova akarok!
- És mit akarsz itt?
- Tudjuk, hogy tegnap merre voltál. Érted jöttem.
- De én nem akarok veled menni! - csukta be ijedten az ajtót. S már ment is volna a dolgára, ám hirtelen robajt hallott maga mögül.
Ahogy hátranézett még jobban megrémült. A Lény kitörte az ajtót, s már bent is volt a szobában! Úgy érezte a szíve mindjárt megáll, s elájul. De nem történt semmi. Csak maradt a Rettegés.
Azt hitte, mindennek vége lesz, s látta a Lényt maga fölé magasodni. "Eljött a vég" - gondolta, majd utolsó erejét összeszedve segítségért kiáltott. De csak a csend maradt a kiáltása helyén, és a Lény arcára kiülő gonosz vigyor. Ekkor egy hang hallatszott a nagy csendben:
- Azonnal hagyd békén!
A Lény azonnal hátra fordult, szemében ijedtség ült.
- Ne, ne!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
- Menj vissza oda, ahonnan jöttél!
A Lény nekitámadott az újonnan jöttnek, de ártani nem tudott neki.
- Menj ki ebből a testből, oda ahova tartozol, és soha vissza ne térj ide! - mondta újra a most érkezett.
S ekkor a Lény hangosan felkiáltott, és összeesett. A jövevény a még mindig reszkető barátja felé fordult:
- Nyugodj meg! Gyere el hozzám, és heverd ki ezt a traumát!
- Ezek mindenhol megtalálnak!
- De nálam biztonságban leszel!
- Miért?
- Mert én a Különleges Védelem alatt állok. Gyere! Pihenned kell!
- És a Lény?
- Ő meghalt.
- Biztos?
- Igen, persze! Miatta már végképp nem kell aggódnod!
S felsegítve barátját elindultak.

A Lény V

Lezárt terület volt. Tilosban járt, és ezt tudta. Ám most kivételesen nem sajátja volt az ötlet. Ő csak bizonyítani akart. be akarta bizonyítani, hogy elég vakmerő, bátor ahhoz, hogy bemenjen erre a titokzatos helyre. Azt regélték róla, hogy kísértetjárta, s hogy valamikor titkos laboratórium volt. "Természetesen" illegális. Eszébe nem jutott volna ide jönni, ha a "barátai" nem provokálják.
Be kellett, hogy vallja magának: rettegett. Nem először járt elhagyatott házba, és vidéken, de soha nem félt. Nem hitt a szellemekben és a természetfeletti dolgokban. Egészen eddig. Most mintha megelevenedett volna lényének azon része, melyet eddig nem ismert. Az, amelyik tisztában volt vele, hogy igenis léteznek olyan dolgok, melyek természetfelettiek.
S ahogy egyre beljebb haladt, egyre jobban érezni kezdte: valami történik odabent. Nem hallotta, csupán érezte. De már nem fordulhatott vissza....
Egyre óvatosabb léptekkel haladt befelé az épületbe.  Nagyon óvatosnak kellett lennie, hiszen ha valaki itt találja az a legkevesebb, hogy megöli.Ő pedig még élni akart.
Egyszer csak iszonyatos bűzt érzett. Mintha rothadó hulla szagát érezte volna, aki nem is egynapos halott ráadásul. "Nem, nem - gondolta - Itt több halottnak kell lennie!" Elviselhetetlenné kezdett válni a bűz, mikor érezte: egyre jobban távolodik az az iszonyatos szagtól
Egy hatalmas szobába jutott végül, amely telis-tele volt bútorokkal. Meg rengeteg ággyal. Lépéseket hallott. Éppen annyi ideje maradt, hogy a sarokba az ágy alá bemásszon.
Két ember hangját hallotta:
- Nos, azt hiszem holnap mehetünk.
- Valóban. A Lények mindent tudnak már, ami szükséges.
- Nyugodt szívvel hagyom itt őket. Bár úgyse maradnak itt sokáig...
- És merre fognak menni?
- Amerre Urunk mondja neki. De ahogy én tudom, mindegyikőjük másfele megy.
- Tehát elárasztják a világot. Nagyszerű meglepetés lesz az embereknek.
- Hát igen...Örülök, hogy sikeresen véghezvittük a Műt.
- Én is. Bár nem nagyon értem, hogy sikerült kijátszania Urunknak a Törvényeket, és hogy sikerült ez az egész...
- Nos, ez az Ő titka.a véges agyunkkal a végtelent megérteni elég nehéz...Na gyere! Látogassuk meg a Lényeket.
- Rendben...
A "betolakodó" csendesen, megrémülve hallgatott. A Lények vajon kicsodák lehetnek?? Azok a titokzatos lények, akikről annyi rémes történet szól? Eddig jót nevetett ezeken. De most...
Kifelé kezdett rohanni. Talán gyorsabban is rohant, mint ahogy azt máskor szokta. idegesítette valami. főleg ezekkel a rémtörténetekkel, és szellemhistóriákkal kapcsolatban. Minél messzebb akart kerülni innen. Főleg hogy nem akart összefutni egyik Lénnyel sem. Már szinte az őrültség határán volt...
Végre kiért! Ám ekkor megrémült. Két alak állt a kapu előtt! Eszeveszetten rohanni kezdett. Már úgy érezte, mindjárt összeesik, vagy kijön mindaz, amit a nap folyamán evett.  De tudta. rosszabbul jár ha megáll. Egyenesen haza rohant, és bezárkózott a házába. ám elaludni csak nagyon nehezen tudott....

A Lény IV

A Főember nem volt túl jól. Pár nap eltelt már ama tragédia óta, ám ő a közelébe sem ment annak az iszonyatos teremnek. Majd látogatók érkeztek. Erre még jobban megrémült. De bármennyire is meg volt ijedve, eléjük ment.
- Üdvözlet. Mi járatban erre?
- Neked is üdvözlet. Közvetítők vagyunk.
- Gyertek beljebb.
- Köszönjük.
Egyenesen az igazgatói irodába vezette őket.
- Nos, mi hírt hoztatok?
- Nemsokára befejeződik a Mű. mi jöttünk befejezni.
- Ó, nagyszerű. A Lények készen állnak, ám történt egy kis baleset.
- Tudunk róla. De arról majd később beszélünk. Most vezess a Lényekhez.
- Rendben.
Elindultak a legtitkosabb kamra felé. A világítás elég gyér volt az úton, csupán egy-két kicsi gyertya fénye pislákolt a sötétben. Ám a Raktárnak kifejezetten erős fénye volt. (Nem lehet a lénnyel sötétben dolgozni!)
A két idegen elkezdett mormolni valamit, és közben furcsán mozogtak. Fogalma sem volt, mit csinálnak, de megszólalni nem mert, tudta: valami nagyon fontos dolog van folyamatban. Érezte Valaminek a jelenlétét. Félelmetes, és rideg volt a légkör. Félt még megmozdulni is. Majd a két jövevény végül felé fordult.
- Nemsokára kész lesz. vidd a Lényeket amellé a terem mellé, ahol nemrég annyian meghaltak.
- Re..re..rendben.
- Utána nyisd fel a két terem közötti falat. hagyd úgy. Azután elmehetsz.
- Köszönöm.
A két idegen elszállásolta magát a laboratóriumba, a Főember pedig ment, hogy tegye a dolgát. Még aznap távozni akart arról a helyről, ahol ennyi bosszúság, és idegesség érte. S mikor végzett, már ment is. Sietős léptekkel távozott. Ám ahogy a kapu felé ment a Közvetítőkkel találta szemben magát.
- Nos, meggondoltuk magunkat. Mégsem távozhatsz. Azaz van két választási lehetőséged. Vagy meghalsz, vagy fél-életet élsz.
- Olyasmit, mint amilyet a Lények fognak?
- Nem, nem úgy. hanem úgy hogy a Főnöknek hasznára leszel még addig, amíg élsz. Ám ezzel együtt jár az is, hogy nem mindig te fogod irányítani a cselekedeteidet.
- Szóval az urunk egyik szolgálója veszi át az uralmat bennem?
- Igen, pontosan. Látom, tudod miről van szó!
- persze4 Nos, akkor ha nem Urunk Őrültség nevű szolgálója telepedik le bennem, beleegyezek.
- Nos, rendben. Megegyeztünk.
S bár látszólag nem történt semmi, a Volt Főember érezte: Valami beleköltözött a testébe. Tudta azt is, hogy ez a valami nem más, mint akit az emberek Démonnak hívnak. De jelen helyzetben nem bánta, hogy testét meg kell osztania más lénnyel: hiszen ez még mindig jobb, mint meghalni! Ráadásul így még szolgálatára lehet Urának. Elköszönt hát a két jövevénytől, s elindult valamerre. Maga sem tudta merre megy, de ez nem is számított...

A Lény III

A Házba többet senki sem költözött. Üresen álldogált. A laboratóriumban azonban, ahová a Lényt vitték, nagy munkálatok folytak. S mint ahogy eddig is volt, most is aggódott valaki. A főember, akinek feladata a Lény sokszorosítása volt. Ám sok problémával járt ez a feladat. Az emberei vitáztak, ahelyett, hogy egyetértésben a dolgukat végezték volna. Csakhogy a probléma része volt, hogy pont neki kellett volna tudnia az emberei vitázására pontot tenni. Ám nem tudott.
A nagy vitatkozások témája természetesen a Lény sokszorosításával kapcsolatban voltak. Ugyanis az egyik fele a társaságnak állította, hogy ők álmukban arra lettek utasítva, hogy a Lényt eltorzítva sokszorosítsák. A másik fele azonban azt álmodta, hogy úgy sokszorosítsák a Lényt, ahogyan megérkezett. S az eredmény az lett, hogy külön részen dolgoztak: a társaság egyik fele így, a másik meg úgy sokszorosította. Amivel talán nem is lett volna baj, ha nem vitatkoznak, s verekednek egymással emiatt. Na meg persze elég nagy baj volt a Főembernek, hisz nem tudta, merre, s hogyan tovább.
Egy éjszakán nagyon elfajultak a dolgok a két csoport között. A Főember megrettent. Annál is inkább, mert látta a halált, ahogy gúnyos mosollyal az arcán várakozik. Tusta: semmit sem tehet. Bár tett egy reménytelen próbálkozást, de miután az kudarcba fulladt, a központi irányítószobába sietett, s sötétséget bocsájtott a verekedőkre. Ám ezzel többet ártott, mint használt: kiáltásokat, halálhörgéseket hallott. gyorsan visszakapcsolta a világítást. A látvány megrémítette még az ő erős idegeit is. Az emberek a sötétben egymásnak estek. Vérben úszott az egész terem, s alig volt már, aki élt. A Halál most feléjük tartott. Az emberek egymáson feküdtek, s itt-ott egy-egy elszabadult bensőség, vagy leszakadt végtag is volt. Nem volt szép látvány..Látszott hogy nem kímélték egymást...
Majd, mikor már mindenki halott volt a teremben, a Halál távozott. A Főember végignézte az összes termet(kivéve persze A Halál Termet), hogy maradt-e valaki életben. Ám rá kellett jönnie: rajta kívül mindenki halott volt a laboratóriumban...

A Lény II

A Ház nem állt sokáig üresen. Hamar új lakó költözött oda. Ám addigra, mire ő odaért, elkezdtek terjengeni a pletykák a Házról, s két szellemről. De ő nem félt oda költözni. Hiszen őt küldték! Azért hogy részese legyen a munkának. A Munkának, melynek lényegét, és értelmét a Lény adja. S most övé egy nagy feladat: A jelenlegi egyetlen Lény elszállítása a kijelölt helyre. Végre ő is részt vehet aktívan a Munkában! Mióta várt már erre! S most itt van, ez a nehéz és veszélyes munka előtt.
Természetesen csak éjszaka szállíthatja el, így nappal pihennie kell. Azaz csak pihennie kellett volna. De a látogatók nem voltak kevesen, s már késő este volt, mire az utolsó vendég is elment. Ideges lett: ma már nem tudja elszállítani. Miért kell itt ennyi embernek szaladgálni?! De nem tudott mit tenni. Így nem szállíthatja el a Lényt. Nem kockáztathatja meg azt a hosszú utat így! Hát kénytelen lesz következő nap szállítani! Reménykedett benne, hogy akkor nem jön közbe semmi. bár valójában nem reménykedett. Rettegett attól, hogy nem tudja elvégezni a küldetését. Idegességében görcsbe rándult a hasa. De pihennie kéne, holnap mindenképpen útra kell kelnie! Három nap volt a határidő, és ki tudja mi történhet útközben, hát még akkor ha nem ér oda időben! Nagy nehezen sikerült csak elaludnia, kínok között.
Reggel volt, mikor felkelt. Ám mikor tudatosult benne milyen nap is van, megrettent. Nem csak egy éjszakát aludt! Egy éjszakát, egy napot, s még egy éjszakát sikerült végigaludnia!! Már csak 16 órája van, s az út 17 órás! Persze, ha nagyon siet... csak a Lénynek baja ne legyen! Átkozta magát, hogy így elaludt.
Sietve megtette az előkészületeket. Szerencsére a környék kihalt volt. Gyorsan, ám felettébb óvatosan útra kelt.
A helyszínre éppen időben érkezett. Az óra pontosan 12-t mutatott, mikor halálosan kifáradva értesítette az épületben összegyűlteket. át mégis sikerült! A Lény biztonságban van, ő pedig nyugodtan hazatérhet újdonsült otthonába.
Hazafelé menet megállt pihenni. Be kellett hogy vallja nem szívesen állt meg. Valamiért rossz előérzete volt. Olyan Félelem szállta meg, melyet eddig sohasem érzett. Hirtelen hangot hallott maga mögül:"Eljött az Időd!" - súgta egy kísérteties hang. S ahogy hátrafordult egy alakot látott magasodni fölé. A Halál volt: megértette: tényleg eljött az Ideje. Ahogy a Halál megérintette, rájött a hányinger. Tudta: kiszáradásban fog meghalni, még ezen az éjszakán. Lehunyta a szemét, jelezve: elfogadta a halálát.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A reggel arra járókat undorító látvány fogadta. Rögvest hívták a mentőket. De már ők sem tudtak segíteni. Az ember már mire odaértek meghalt. S valóban kiszáradásban halt meg...

A Lény I

Mindjárt kész! Már csak az utolsó simítások hiányoznak. Mindent apróra megtervezett, beszerzett, és minden esetleges problémával számolt. Így nemsokára kész lesz a világ legnagyobb remekműve. Sőt már kész is! Ám ekkor rájött: egy dologban mégiscsak hibázott. Hiába alkotta meg azt a lényt, aki álmaiban élt, életet nem tud  bele önteni.  Mikor erre a felfedezésre rájött, teljesen összetört. Öntudatlanul rakta be a Lényt egy jéggel lehűtött, fagyosan hideg kamrába, majd felment a hálószobájába, ahol az ágya várakozott üresen, némán, hívogatón. Mivel már egy hete nem aludt automatikusan elindult az ágy fele, de pár lépés után összeesett.
Mikor kinyitotta a szemét már éjszaka volt. A csillagok nem látszottak az égen, de a hold kísértetiesen megcsillant egy-egy fémes tárgyon. És a sárga holdfényben megjelent egy alak. Ismerte. Szerepelt az álmaiban is, de tudta róla, hogy a városban lakik. Boszorkánynak gúnyolták, de álmaiban mint közvetítő jelent meg.
Érezni kezdte a Félelmet, mikor a levegő elkezdett körülötte örvényleni. Majd a Boszorkány éles, sipító hangon (ahogy eddig még soha), megszólalt:
-Elvégezted a küldetésed. Lejárt az időd
Egy szót sem tudott kinyögni, csak feküdt, és próbálta legalább a Félelem Szelét elűzni. De nem sikerült. Sőt! Egyre jobban rettegni kezdett. Majd megjelent egy lény. Tudta. Ő a Halál. A Boszorkány gúnyos, éles hangon hahotázni kezdett. nem értette miről van szó, mit is csinál itt a Boszorkány, a Halál, és a Félelem.Ám amikor a Boszorkány már a nyakára kötötte a kötelet, megértette:
-Hát becsaptatok. Csak kihasználtatok!
-Hát persze!-hallotta a Banya röhögéstől fuldokló hangját.  És neked már késő! Késő!
Érezte, ahogy a Halál megindul feléje. Tudta: ezek lesznek az utolsó dolgok, amiket valaha is érezni fog. A Félelem, a halál, és a Fájdalom, mely a "Nagy Bukása" óta kíséri. Az utolsó hang, amit hallott a Banya vijjogása volt. Azután minden elsötétedett.


------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Reggel a takarítónő, mikor a szobába lépett, ijedtében elájult.
-Ez pedig lehet a ráadás! - mondta a banya a Halálnak.
- Nem, ennek élnie kell. Ő a Különleges Védelem alatt áll.
-Ezt a szerencsétlenséget! Akkor én mentem...
- Nem, nem. ugyanis te vagy a ráadás!
- De hát ez nem volt benne a szerződésben!
- Becsaptalak!
- de hisz én parancsolok neked!
_Ugyan! Dehogy is te parancsolsz nekem! Természetesen mástól kapom az utasításokat!
- Nem, nem teheted ezt ve...- a szívéhez kapott, és összeesett.


-------------------------------------------------------------------------------------------------------------


A takarítónő mikor magához tért körülnézett. Ugyanazt látta mint előzőleg. Azaz kicsit mást... Egy hullával több volt. Már nem csak egy felakasztott, eltorzult arcú embert látott. Volt más is. A Boszorkány is halott volt, a teste görcsbe volt rándulva, s az arcán ijedtség, félelem, és szenvedés látszott. A halottak szinte már nem is úgy néztek ki, mint az emberek. Nem maradt más hátra, elrohant a rendőrökért, és mentőkért.

Egy különös tárgyalás V

Az élet természetesen nem állt meg a világban eme tárgyalás után. De a különös, megmagyarázhatatlan dolgok száma csak nőtt. Az éjszaka veszélyessé vált a Nappali ember számára. Az éjjel nem fogadott be sok embert. Megelégedett a saját Lényeivel. De néhány embert azért befogadott. Cserébe azonban a saját lényei közül küldött a Nappaliaknak. Ám csak kevesen tudtak erről. Bár néhány Földinek feltűnt egy-két érdekes dolog. Ekkor a Tudó emberek meglepő dolgot tettek. Elmondták az embereknek az igazságot: hogy valóban léteznek lények, és hogy ők már látták őket. Sőt! Néhány lény közöttük lakik. Ám az emberek többsége ezt nem hitte el. Csupán páran voltak akik komolyan vették. Így a Lények belekerültek a regényekbe, mesékbe. Hamarosan nagyon népszerűvé váltak. Sokan próbáltak a Lény eredetére is rájönni, s így születtek az újabb és újabb történetek. Ám az igazi eredetük eddig homályban maradt...

Egy különös tárgyalás IV

Az éjszaka leple alatt titkos látogató érkezett a faluba. Tudta: az Ellenség jött. Érezte a jelenlétét, és azt, hogy egyre közelebb megy hozzá. Gondolta: eljött az Idő. Felkelt, s villanyt gyújtott mindenhol, túl sötét volt neki, pedig tudta: a nappalnak nemsokára el kell jönnie. Mikor elkészült mindennel, leült pihenni, s végiggondolni miről is kell beszélgetnie vele.
Majd látta, hogy lekapcsolták a villanyt a fogadószobába, és hallotta a függönyök összehúzásának zaját. Szóval megérkezett végre! Közel volt az Idő, így hát sietnie kellett. Átment a fogadószobába. Az Ellenségnek csak a körvonalát látta, és az elhúzott függönynél nem érezte jól magát. Így széthúzta őket, beengedve a napnak első sugarait.
Itt az Idő! - gondolta, s a napra nézett. Érezte, hogy a vendég is felemelkedett a helyéről, s oda ment mellé. a Nap megállt. Még félhomály volt. S így most az is maradt.
Az ellenségre nézett. Nagyon meglepődött. nem ilyenre számított. Bár igazából maga sem tudta mire számított, de abban biztos volt, hogy nem ilyen gyönyörű, hófehér bőrű nőre. A nő arcán is meglepődést látott. Végül összeszedte magát. elvégre miért kéne máshogy kinéznie az Ellenségnek?
-A Nappal Ura vagyok.
-A Sötétség Úrnője. Örvendek.
-Szintúgy.
Egyszerre robbantak ki belőlük a kérdések. S az egy napos megbeszélés rövidnek bizonyult.  Már csak késő délután jutott eszébe, hogy a Lényegről is beszélni kell. Feszengve tette fel a kérdést, hisz kellemetlen volt ez neki, főleg úgy, hogy a Sötétség előnyben volt.
-Na, és a lényegre térve...
-Igen? - mintha egy kis kárörvendést látott volna a Sötétség Úrnőjének a szemében. S talán az is volt...
-Van egy kis problémánk az új módszereitekkel.
-Valóban?
-Igen. nem tartottátok be a Törvényeket!
-De. Teljesen pontosan be lett tartva.
-Nem, nem a Törvény el lett ferdítve4
-Mi ezt nem így látjuk!

-De a Törvény nem nézőpont kérdése!
-Dehogynem!
-Nem. de ezért meg fogtok fizetni!
-Főleg, ha addig neked nem ártanak!
-Teljes mértékben tisztába vagyok a módszereitekkel. S különben is, én a Különleges Védelem alatt állok!
-Akkor megígérhetem, hogy lesznek problémáid bőven!
-Persze, tudom...
-Hát te vállaltad...
-Igen, én vállaltam. A világosság nevében.
-A sötétség erősebb, mint a világosság! Sokkal hatalmasabb!
-hát én ezt nem így tartom! Mást tapasztaltam!
-De mindegy is! Nem próbállak meggyőzni, én tudom, amit tudok.
-Nem is sikerülne meggyőzni!
-Ezt tudom!
-Akkor itt hagyjuk is a témát...
-Rendben.
-Mehetünk vacsorázni?
-Persze, természetesen!
Vacsoránál folytatták a beszélgetést, ám a levegőben érezhető volt a feszültség. Vacsora után elköszöntek egymástól, s fáradtan, vegyes érzelmekkel keltek útra. A tájra sötétség borul, miután a Nappal Ura távozott.

Egy különös tárgyalás III

A falu lakói szokás szerint akkor láttak neki munkáiknak, mikor a Nap már felkelőfélben volt. A félhomály uralta a környéket. Ám különös dolog történt. A nappal nem vette át az uralmat az éjszakától: a Nap nem kelt fel. Maradt a félhomály is, nem lett világos. Nem értették mi is ez az egész. Főleg mikor megtudták: minden összeköttetésük a városokkal megszűnt. Sem a telefonok, sem a számítógépek, sem az autók nem működtek. A legközelebbi város pedig még biciklivel is túl messze volt.
Ám legjobban mégis akkor lepődtek meg, mikor az idegen férfi, aki nemrég érkezett, felbukkant. Ugyanis nem egyedül volt! Egy talpig feketébe öltözött, hófehér bőrű nő volt vele. A falu közepén lévő étterembe tartottak, majd visszamentek a hotelba, ahonnan csak este kerültek elő, egy újabb éttermi látogatás okáért.
Az emberek hiába törték a fejüket, hogy mi is folyt ott. Vajon volt köze a két idegennek ezekhez a különös dolgokhoz?
Természetesen mindenkinek megvolt a maga véleménye erről. Ám miután a Sötétség Úrnője, és a Világosság Ura megvacsorázott, egyből teljes sötétség borul a falura. Reggel pedig a Nap felkelt. De a két idegent soha többé nem látták. Ezek után mindenki számára világossá vált: az idegeneknek miatt volt olyan különleges az a nap. Ám hogy kik is voltak ők, és mi is történt azon a napon, számukra örök rejtély maradt.

Egy különös tárgyalás II

Telihold világította be, és vonta ezüstös fénybe a tájat. Versenyt futott a széllel. Egy ráérős bagoly is csatlakozott hozzá, s mikor a vízeséshez értek, megálltak pihenni. Bámulta az aláhulló vízcseppeket, és hallgatta a víz csobogását. most is elbűvölte a vízesés.Valaki megtörte a varázst, megköszörülte a torkát mellette. Ahogy felnézett, meglátta azt, akit a legkevésbé sem akart látni.

-Mi az? mit akarsz? - kérdezte kelletlenül

-Feladatunk van számodra. persze csak ha elfogadod.

-Nem. semmilyen feladatot nem áll szándékomban elfogadni.

-De ez érdekelni fog!

-Miért, mi az? - kérdezte unott hangon

-Találkoznod kellene az ellenséggel.

-Á szóval ti féltek találkozni vele!

-Hát, ne...

-Ne folytasd! Ha így áll a helyzet, elmegyek. De csak ha beszélgethetek is Vele!

-Természetesen! De a Lényegről is beszélned kell!

-Jó. és mikor kell mennem?

-Amikor akarsz.

-Rendben. Akkor a többi részletet majd később.

-Persze! És köszönjük. - majd a jövevény amilyen nesztelenül jött, el is ment.

Ő pedig újra egyedül maradt a széllel, és a bagollyal. Ő volt a Sötétség Úrnője, és teljesen jól érezte magát. Nem aggasztotta a tárgyalás, számára csak egy lehetőség volt. Jelen helyzetben legalábbis, hisz előnyben volt. Ráadásul még beszélgethet az ellenséggel is! Örült, hogy elfogadta a feladatot. Ám a regggel már közel volt, hát elindult hazafelé.

Egy különös tárgyalás I

Kellemesen hűsítő szellő fújdogált azon a fülledt nyári napon, mikor egy idegen érkezett a faluba. Egyedül,

magányosan, talpig fehérbe öltözve. A sötét bőrével és a vakítóan szőke hajával nagy feltűnést keltett. Ahogy

végigvonult az utcán, érezte az emberek tekintetét magán. De ő csak ment, ment egyenesen a falu szélén levő

kastélyig, mely a hotel szerepét töltötte be. Miután bejelentkezett, visszavonult lakosztályába. Itt végre nyugtot  találhatott a kíváncsi pillantások elől. Elhúzta a függönyt mindenütt, hogy teret adjon a forró napsugaraknak.Ő volt a Nappal Ura, és így érezte a legjobban magát. most azonban ideges volt. Olyannyira, hogy szinte már rosszul volt.Miért pont neki kellett idejönnie? Miért nem tárgyal más? Valaki a fény-szövetségből igazán eljöhetett volna! De persze, mikor nagy baj van, rögtön őt küldenék! Most is csak kényszerből jött. Azt ígérték találkozhat az Ellenséggel, és beszélhet vele bármiről. Persze csak miután megbeszélte vele a napirendi témát...ráadásul pontos időt sem beszéltek meg az Ellenséggel. Szóval itt rostokolhat, míg ide nem érkezik, hogy tárgyaljanak. Nagyszerű! 

Végül megállapította, hogy fél a tárgyalástól. legalábbis a hivatalos részétől... de ezt nem is csodállta, hisz az Ellenség lépéselőnyben vol. Legalábbis egyenlőre...

Ekkor úgy döntött felesleges ezen tovább gondolkoznia. Lefeküdt hát pihenni.

Társas magány

Emberek közt lenni nem annyi,
Mint emberekkel közösségbe lenni.
Mert ha válaszfalat érzel,
És ők meg nem értenek téged,
Nem vagytok egy hullámhosszon;
Akárki akármit is mond;
Ott vagy velük testben,
De a lelked messze.
Így lehetsz emberek mellett,
És mégis tőlük mily messze!

A Ház megfejtetlen titka...

Elhagyatott, romos épület volt.Valaha igazán előkelő lehetett, ám ahogy az idő tellt, egyre inkább lezülött, elromosodott. Végül már senki sem lakott benne. A pletykáknak azonban nagyon jó alapot adott. Az terjengett róla, hogy kísértetek járnak benne...
Nemsokára olyannyira nagy lett a híre, hogy már nem volt a városban olyan ember, aki ne hallott volna róla. Később ahogy tellt-múlt az idő, elterjedt a környező városokban, településeken is. Végül már szinte az egész ország hallotta a pletykát.
Sokan el is mentek, hogy meggyőződjenek róla, igaz-e. s mindannyian úgy tértek vissza: valóban szellemjárta hely az.
Ám ez nem riasztotta el a további kíváncsiskodókat. Sőt még inkább vonzotta őket. Csakhogy idővel kopott a dolog, az embereket nem érdekelte többé, és végül az épület elnyerhette jól megérdemelt nyugalmát. Mivel az emberek se lerombolni nem akarták, hogy újat építsenek a helyére (még a kísértet
megharagszik!), se felújítani nem akarták (kinek kellene szellem-járta ház?) így tehát hagyták úgy, ahogy volt.
Egy nap azonban magányos utazó járt arra. Megállt a Ház előtt, felmérte, majd egy közeli hotelbe ment, ahol megszállt.Már estefele járt, de a titokzatos idegen nem feküdt le, elment a romos épülethez, és csak reggel került elő. Akkor megkereste a Ház tulaját, és megvette tőle. Majd felújítatta. végül beköltözött.

Látogatókat nem fogadott, s az emberek nem értették, hogyan is tud egy szellem-járta házban lakni, ám ő váltig állította, hogy nincs ott semmilyen féle.fajta szellem. Végül már annyira elege lett az
emberekből, hogy végleg kitiltotta őket a házából.
Jó pár évvel később, egy újabb idegen tűnt fel a városba.Valahogy sikerült elérnie hogy bejárást nyerjen a Házba. Egy idő után ő is oda költözött.
És így történt ez időről-időre felbukkant a városban egy-egy titokzatos férfi vagy nő, és előbb-utóbb mindegyikőjük beköltözött a "Kísértet-járta Ház"-ba.

Az emberek hiába törték a fejüket, mi is lehet a Ház titka, nem jöttek rá. Sőt a különös utazók titkát sem tudták megfejteni. Végül, hogy érthetőbb magyarázattal szolgáljanak, kitalálták: Az idegeneket megölte a kísértet, aki nem más, mint a Ház egyik régi lakója. Hogy igaz-e, vagy sem, ezt azóta sem tudtuk meg...

Utolsó pillanat

Nem tudta hol van. Valójában nem is akarta tudni. Egy dolgot akart: meghalni. Mintha lentről, valahonnan mélyről emberek zajongását hallotta volna. De nem érdekelte. Úgy érezte semmi sem köti már ehhez a világhoz. Hirtelen eszébe jutott apja vélekedése az öngyilkosokról: „Egoisták. Nem gondolnak másra csak magukra. Ha gondolnának, tovább élnének.” Ám édesanyja más véleményen volt: „Hiszen néhányan pont azért lesznek öngyilkosok, hogy a világnak ne legyen több baja velük!” Ő anyja véleményét osztotta. Mint öngyilkosjelölt. S most épp leugrani készült. Utoljára körülnézett. Fekete, sötét felhők borították az eget. A kedve is sötét volt. Mint mindig.  Végiggondolta utoljára mit is tett eddig, s ekkor elkezdett kitisztulni a feje. A kedve is olyan lett, mint amilyen már nagyon régen volt. Mintha eltűntek volna a felhők… Ráeszmélt, hogy ő egy templomtoronyban van. Nem értette hogyan is került oda. Persze, meghalni akart, de nem értette miért pont egy templomtoronyból akart kiugrani?! Ám a fejében motoszkált még az öngyilkosság gondolata nem is túl mélyen. Ekkor azonban új gondolat férkőzött az agyába. Az, amely előbb-utóbb mindenkit elér: Mi lesz a halál után? Eddig nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, ám most úgy érezte ez az egyik legfontosabb kérdés. - Nem halhatok meg, míg ezt meg nem tudom. - gondolta, és elindult lefelé.
Ekkor felébredt. Miután végiggondolta álmát, döntött: még nem lesz öngyilkos.

A kezdetek...

Távol a világ zajától, volt egy kis falu. Az erdő közepére épült, és csupán pár ember lakott ott. Titkos falu volt ez, és csupa különleges ember lakta. Idegenek pedig nem jártak arra. Bár hivatalos foglalkozásuk nem volt, ezermesterek voltak, s ki ehhez, ki ahhoz mégiscsak értett. Ám csupán délelőtt dolgoztak, utána más volt a program. Délután versek, mesék, regények szálait kötözgették össze. Majd egymásnak adták őket ajándék gyanánt.
A falu közepén hatalmas tükör terpeszkedett. Innen látták a távoli külvilágot. S így újabb és újabb irodalmi művek születtek.
Egy napon azonban egy ember érkezett, betegen, fáradtan, éhesen. Azonnal befogadták, s pár nap múlva meg is gyógyult. A falu lakói ott marasztalták. Addig-addig, míg kedve támadt bepillantást nyerni a versek, regények világába. Így ottmaradt pár hétre, amiből először pár hónap lett, később pedig pár év. Azután útnak indult. Hazaérve mindenki örömmel fogadta. Ám hogy hol volt, merre járt és mit csinált, arról nem volt hajlandó beszélni.

Az örökséget pedig, amelyet a kis falu lakóitól kapott, továbbadta gyermekeinek. Így öröklődött az, nemzedékről nemzedékre. És így öröklődik ma is...