Ő maga nem is igényelte már hogy köszönjenek neki, vagy szóba álljanak vele. hatalmas szótára és két macskája tökéletes társaság volt számára. Elege volt az emberekből. Ide is azért jött, hogy minél nyugalmasabb helyen lehessen ahol nincs sok ember. A falutól egy kilométerre levő kis kuckóban meg is találta az ideális helyet ehhez. Senki sem zavarta, senkivel sem kellett feleslegesen szóba állnia, üres, érdektelen kliséket hangoztatnia.
Régen nagyon szeretett mosolyogni, és csacsogni, azonban ahogy telt az idő, egyre inkább kiábrándult az emberekből. Alig talált egyet-kettőt aki nem játszotta meg magát, vagy volt valami igazi értéke is. persze tudta ő hogy minden érték, csak nézőpont kérdése, hogy kinek mi is minősül annak... De ez rajta nem segített. A mosoly már rég lehervadt az arcáról, eleinte még látszatként fenntartotta, mert hát na, mégis... Ám később egyre inkább belátta, hogy felesleges, az üres mosolyokkal csak fárasztotta saját magát. Értelmetlenül.
Az emberek hazudtak, megjátszották magukat, elvakultak voltak, és úgy tűnt, mintha néhányan csak azért lennének hogy az életét megkeserítsék. Nem hagytak sosem nyugtot neki, sosem volt jó semmi amit csinált, pedig ő aztán valóban próbálkozott. Sosem volt kivel megbeszélni bánatát, örömét. Egyre inkább azt hitte, hogy unalmas egy nő lehet, hiszen senki sem beszélt vele pár hétnél, hónapnál többet csak ha a munkából adódóan kötelessége volt. Ő próbálkozott általában egy ideig, de végül mindig abba maradtak a társalgások.
Nem látta igazi értelmét a közösségnek. A saját létének még csak csak, de hogy ő és bármilyen társaság... Mindig is magányos volt, olyan típus, akit egyetlen közösség sem fogad be igazán.
Ezért is vonult vissza ide, a magányába, hátha rájön mi is az értelme a közösségeknek és hova is mehetne, ahol nem érzi magát egyedül. A buliktól kezdve az internetes kocka életéig szinte mindent kipróbált.... nem járt sikerrel sehol. Ezután ahogy sokan mások is, a vallások között kereste az igazit. Érezte, hogy a vallásokban lehet megoldás, ám a közösségek sehol sem voltak az igaziak. Sehol sem fogadták nemhogy el, de be se. Így került ide, belefáradva mindenbe, és legfőképp mindenkibe; "arrogánsan", "lenézően" és "szívtelenül", na és persze magányosan, bár élt még benne halvány remény, hogy lesz ez még máshogy, de ez egyre inkább elhalványodott...
