A Lény VI

Másnap délben kelt. Rettegett. Remegve kászálódott ki az ágyból. Ma már örült, hogy pont erre a napra beszélt meg találkozót egyik barátjával. Enni akart volna, ám nagy nehézségek árán tudta csak magába tömni az ételt.Még mindig az előző nap sokkhatása alatt volt.
Mikor kopogást hallott, megrémült. Igen, eszébe jutott a kopogtató vámpírok hiedelme... De mivel minden bizonnyal csak a barátja érkezett meg, némileg megnyugodott. Ám mikor kinyitotta az ajtót, a nyugalma odavolt. Egy idegen állt az ajtóban. Tökéletes alakja volt, és gyönyörű arca. Sejtette, hogy a jövevény a Lények közül egy.
- Nem hívlak be, és nem engedlek be! - mondta hirtelen ötlettől vezérelve.
- De nem is kell. Nem vagyok e világi lény, és oda megyek be, ahova akarok!
- És mit akarsz itt?
- Tudjuk, hogy tegnap merre voltál. Érted jöttem.
- De én nem akarok veled menni! - csukta be ijedten az ajtót. S már ment is volna a dolgára, ám hirtelen robajt hallott maga mögül.
Ahogy hátranézett még jobban megrémült. A Lény kitörte az ajtót, s már bent is volt a szobában! Úgy érezte a szíve mindjárt megáll, s elájul. De nem történt semmi. Csak maradt a Rettegés.
Azt hitte, mindennek vége lesz, s látta a Lényt maga fölé magasodni. "Eljött a vég" - gondolta, majd utolsó erejét összeszedve segítségért kiáltott. De csak a csend maradt a kiáltása helyén, és a Lény arcára kiülő gonosz vigyor. Ekkor egy hang hallatszott a nagy csendben:
- Azonnal hagyd békén!
A Lény azonnal hátra fordult, szemében ijedtség ült.
- Ne, ne!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
- Menj vissza oda, ahonnan jöttél!
A Lény nekitámadott az újonnan jöttnek, de ártani nem tudott neki.
- Menj ki ebből a testből, oda ahova tartozol, és soha vissza ne térj ide! - mondta újra a most érkezett.
S ekkor a Lény hangosan felkiáltott, és összeesett. A jövevény a még mindig reszkető barátja felé fordult:
- Nyugodj meg! Gyere el hozzám, és heverd ki ezt a traumát!
- Ezek mindenhol megtalálnak!
- De nálam biztonságban leszel!
- Miért?
- Mert én a Különleges Védelem alatt állok. Gyere! Pihenned kell!
- És a Lény?
- Ő meghalt.
- Biztos?
- Igen, persze! Miatta már végképp nem kell aggódnod!
S felsegítve barátját elindultak.

A Lény V

Lezárt terület volt. Tilosban járt, és ezt tudta. Ám most kivételesen nem sajátja volt az ötlet. Ő csak bizonyítani akart. be akarta bizonyítani, hogy elég vakmerő, bátor ahhoz, hogy bemenjen erre a titokzatos helyre. Azt regélték róla, hogy kísértetjárta, s hogy valamikor titkos laboratórium volt. "Természetesen" illegális. Eszébe nem jutott volna ide jönni, ha a "barátai" nem provokálják.
Be kellett, hogy vallja magának: rettegett. Nem először járt elhagyatott házba, és vidéken, de soha nem félt. Nem hitt a szellemekben és a természetfeletti dolgokban. Egészen eddig. Most mintha megelevenedett volna lényének azon része, melyet eddig nem ismert. Az, amelyik tisztában volt vele, hogy igenis léteznek olyan dolgok, melyek természetfelettiek.
S ahogy egyre beljebb haladt, egyre jobban érezni kezdte: valami történik odabent. Nem hallotta, csupán érezte. De már nem fordulhatott vissza....
Egyre óvatosabb léptekkel haladt befelé az épületbe.  Nagyon óvatosnak kellett lennie, hiszen ha valaki itt találja az a legkevesebb, hogy megöli.Ő pedig még élni akart.
Egyszer csak iszonyatos bűzt érzett. Mintha rothadó hulla szagát érezte volna, aki nem is egynapos halott ráadásul. "Nem, nem - gondolta - Itt több halottnak kell lennie!" Elviselhetetlenné kezdett válni a bűz, mikor érezte: egyre jobban távolodik az az iszonyatos szagtól
Egy hatalmas szobába jutott végül, amely telis-tele volt bútorokkal. Meg rengeteg ággyal. Lépéseket hallott. Éppen annyi ideje maradt, hogy a sarokba az ágy alá bemásszon.
Két ember hangját hallotta:
- Nos, azt hiszem holnap mehetünk.
- Valóban. A Lények mindent tudnak már, ami szükséges.
- Nyugodt szívvel hagyom itt őket. Bár úgyse maradnak itt sokáig...
- És merre fognak menni?
- Amerre Urunk mondja neki. De ahogy én tudom, mindegyikőjük másfele megy.
- Tehát elárasztják a világot. Nagyszerű meglepetés lesz az embereknek.
- Hát igen...Örülök, hogy sikeresen véghezvittük a Műt.
- Én is. Bár nem nagyon értem, hogy sikerült kijátszania Urunknak a Törvényeket, és hogy sikerült ez az egész...
- Nos, ez az Ő titka.a véges agyunkkal a végtelent megérteni elég nehéz...Na gyere! Látogassuk meg a Lényeket.
- Rendben...
A "betolakodó" csendesen, megrémülve hallgatott. A Lények vajon kicsodák lehetnek?? Azok a titokzatos lények, akikről annyi rémes történet szól? Eddig jót nevetett ezeken. De most...
Kifelé kezdett rohanni. Talán gyorsabban is rohant, mint ahogy azt máskor szokta. idegesítette valami. főleg ezekkel a rémtörténetekkel, és szellemhistóriákkal kapcsolatban. Minél messzebb akart kerülni innen. Főleg hogy nem akart összefutni egyik Lénnyel sem. Már szinte az őrültség határán volt...
Végre kiért! Ám ekkor megrémült. Két alak állt a kapu előtt! Eszeveszetten rohanni kezdett. Már úgy érezte, mindjárt összeesik, vagy kijön mindaz, amit a nap folyamán evett.  De tudta. rosszabbul jár ha megáll. Egyenesen haza rohant, és bezárkózott a házába. ám elaludni csak nagyon nehezen tudott....

A Lény IV

A Főember nem volt túl jól. Pár nap eltelt már ama tragédia óta, ám ő a közelébe sem ment annak az iszonyatos teremnek. Majd látogatók érkeztek. Erre még jobban megrémült. De bármennyire is meg volt ijedve, eléjük ment.
- Üdvözlet. Mi járatban erre?
- Neked is üdvözlet. Közvetítők vagyunk.
- Gyertek beljebb.
- Köszönjük.
Egyenesen az igazgatói irodába vezette őket.
- Nos, mi hírt hoztatok?
- Nemsokára befejeződik a Mű. mi jöttünk befejezni.
- Ó, nagyszerű. A Lények készen állnak, ám történt egy kis baleset.
- Tudunk róla. De arról majd később beszélünk. Most vezess a Lényekhez.
- Rendben.
Elindultak a legtitkosabb kamra felé. A világítás elég gyér volt az úton, csupán egy-két kicsi gyertya fénye pislákolt a sötétben. Ám a Raktárnak kifejezetten erős fénye volt. (Nem lehet a lénnyel sötétben dolgozni!)
A két idegen elkezdett mormolni valamit, és közben furcsán mozogtak. Fogalma sem volt, mit csinálnak, de megszólalni nem mert, tudta: valami nagyon fontos dolog van folyamatban. Érezte Valaminek a jelenlétét. Félelmetes, és rideg volt a légkör. Félt még megmozdulni is. Majd a két jövevény végül felé fordult.
- Nemsokára kész lesz. vidd a Lényeket amellé a terem mellé, ahol nemrég annyian meghaltak.
- Re..re..rendben.
- Utána nyisd fel a két terem közötti falat. hagyd úgy. Azután elmehetsz.
- Köszönöm.
A két idegen elszállásolta magát a laboratóriumba, a Főember pedig ment, hogy tegye a dolgát. Még aznap távozni akart arról a helyről, ahol ennyi bosszúság, és idegesség érte. S mikor végzett, már ment is. Sietős léptekkel távozott. Ám ahogy a kapu felé ment a Közvetítőkkel találta szemben magát.
- Nos, meggondoltuk magunkat. Mégsem távozhatsz. Azaz van két választási lehetőséged. Vagy meghalsz, vagy fél-életet élsz.
- Olyasmit, mint amilyet a Lények fognak?
- Nem, nem úgy. hanem úgy hogy a Főnöknek hasznára leszel még addig, amíg élsz. Ám ezzel együtt jár az is, hogy nem mindig te fogod irányítani a cselekedeteidet.
- Szóval az urunk egyik szolgálója veszi át az uralmat bennem?
- Igen, pontosan. Látom, tudod miről van szó!
- persze4 Nos, akkor ha nem Urunk Őrültség nevű szolgálója telepedik le bennem, beleegyezek.
- Nos, rendben. Megegyeztünk.
S bár látszólag nem történt semmi, a Volt Főember érezte: Valami beleköltözött a testébe. Tudta azt is, hogy ez a valami nem más, mint akit az emberek Démonnak hívnak. De jelen helyzetben nem bánta, hogy testét meg kell osztania más lénnyel: hiszen ez még mindig jobb, mint meghalni! Ráadásul így még szolgálatára lehet Urának. Elköszönt hát a két jövevénytől, s elindult valamerre. Maga sem tudta merre megy, de ez nem is számított...

A Lény III

A Házba többet senki sem költözött. Üresen álldogált. A laboratóriumban azonban, ahová a Lényt vitték, nagy munkálatok folytak. S mint ahogy eddig is volt, most is aggódott valaki. A főember, akinek feladata a Lény sokszorosítása volt. Ám sok problémával járt ez a feladat. Az emberei vitáztak, ahelyett, hogy egyetértésben a dolgukat végezték volna. Csakhogy a probléma része volt, hogy pont neki kellett volna tudnia az emberei vitázására pontot tenni. Ám nem tudott.
A nagy vitatkozások témája természetesen a Lény sokszorosításával kapcsolatban voltak. Ugyanis az egyik fele a társaságnak állította, hogy ők álmukban arra lettek utasítva, hogy a Lényt eltorzítva sokszorosítsák. A másik fele azonban azt álmodta, hogy úgy sokszorosítsák a Lényt, ahogyan megérkezett. S az eredmény az lett, hogy külön részen dolgoztak: a társaság egyik fele így, a másik meg úgy sokszorosította. Amivel talán nem is lett volna baj, ha nem vitatkoznak, s verekednek egymással emiatt. Na meg persze elég nagy baj volt a Főembernek, hisz nem tudta, merre, s hogyan tovább.
Egy éjszakán nagyon elfajultak a dolgok a két csoport között. A Főember megrettent. Annál is inkább, mert látta a halált, ahogy gúnyos mosollyal az arcán várakozik. Tusta: semmit sem tehet. Bár tett egy reménytelen próbálkozást, de miután az kudarcba fulladt, a központi irányítószobába sietett, s sötétséget bocsájtott a verekedőkre. Ám ezzel többet ártott, mint használt: kiáltásokat, halálhörgéseket hallott. gyorsan visszakapcsolta a világítást. A látvány megrémítette még az ő erős idegeit is. Az emberek a sötétben egymásnak estek. Vérben úszott az egész terem, s alig volt már, aki élt. A Halál most feléjük tartott. Az emberek egymáson feküdtek, s itt-ott egy-egy elszabadult bensőség, vagy leszakadt végtag is volt. Nem volt szép látvány..Látszott hogy nem kímélték egymást...
Majd, mikor már mindenki halott volt a teremben, a Halál távozott. A Főember végignézte az összes termet(kivéve persze A Halál Termet), hogy maradt-e valaki életben. Ám rá kellett jönnie: rajta kívül mindenki halott volt a laboratóriumban...