Régen voltak tervei, melyik kikötőbe fog eljutni és hogy, miként. tele volt tervekkel, indult amikor csak kedvezett a szél és el is jutott oda ahová indult. Ügyes hajós volt, tapasztalt, de mindig csak olyan kikötőkbe járt amiről már hallott, vagy járt ott. Az biztonságos volt. Körbe tudta kérdezni ismerőseit hogy hogyan és miként biztonságos, vagy ha már maga is járt ott, volt benne tapasztalata. Igen ám, de egyszer aztán ahogy az idő telt múlt, megunta. És nem volt az az ember aki a megszokott biztonságoshoz ragaszkodik...
Ahogy telt múlt az idő egyre inkább afelé tendált, hogy nem jó az hogy mindig tudja hová is tart. Hadd menjen amerre a szél viszi. Aztán majd kiköt ahol kiköt, legalább lesz izgalmakban, és kalandokban része. Vagy egyikben sem. De szeretett hajózni, szeretett küzdeni a hullámokkal. Így belevágott.
Bolondnak tartották. Az első pár hónapban maga is elgondolkozott hogy mennyire is volt ez jó ötlet. De tulajdonképpen sosem volt célja. Amíg járta az ismerős kikötőket addig tudta mit vállal. Most is tudta mit vállal, magát a céltalanságot.
Habár könnyűnek ígérkezett annyira nem volt az. De valami mindig a segítségére volt. A szél. A szél maga volt az útmutatója, arra ment amerre a szél vitte és amikor kikötőt látott, ott megállt. Mindig volt nála elég élelmiszer és mindenre fel volt készülve, mindig azt mondta: bármi megtörténhet. S míg mások útjának csak egy egy szél felet meg őt a szelek sodorták. Néha csak hánykolódott néha pedig szebbnél szebb helyekre és gazdagabbnál gazdagabb helyekre jutott el.
Amikor mindezt megunva, fáradtan hazatért százszor tapasztaltabb és bölcsebb volt mint amikor útnak indult. igazi mesterként tekintettek rá, bölcsességének híre messze országokba eljutott.
