Az alaptermészete kedves volt, és segítőkész. Ezzel elviekben nem is kellett volna, hogy probléma legyen. Kezdetben nem is volt, egyáltalán, csak úgy áradt belőle a naiv kedvesség mindenki iránt teljes jó szándékkal.
Csakhogy az idő telik, és telik, és az idő folyásával az emberek is változnak. Főként a környezetük hatására.... Vele is pontosan ez történt.
Egy idő után elvesztette naiv gyerekes látásmódját: kezdte észrevenni, hogy mások mit gondolnak az emberekről, és hogyan állnak hozzájuk. Ráadásul egy idő után semmi kedve nem volt dolgozni sem. Ez okozott némi bonyodalmat. De igazán talán akkor jött a probléma, amikor már ő is nevetett az emberek butaságán, ahelyett, hogy olyan megértően állt volna hozzájuk, mint korábban. Valahogy... megváltozott.
Valahogy úgy kezdte el nézni az embereket, ahogyan a többiek tették. És így azok az emberek is kezdték idegesíteni, és zavarni, akik egyébként nem szokták régebben... Lekezelőbb lett, és a mosoly is némileg megcsappant a kedvességgel együtt.
És minderre csak plusszként jött rá az, amikor eljutott odáig, hogy képes volt kedvességet és mosolyt hazudni, amikor legszívesebben elküldte volna a melegebb éghajlatra az adott embert/embereket. Érzelmeket hazudott.
Mikor erre rájött, akkor megdöbbent. Szemrevételezte honnan hova is jutott. Az már bizonyos volt, a régi kedvessége sosem térhet vissza, más megoldás kell... Ám tudta, hogy az ember változik, és ő is megváltozhat, csupán akarnia kell. Tulajdonképpen semmi sem garantálta, hogy sikerülni fog, de valahogy megoldhatónak látta...
Ám a legnagyobb kérdés hátravolt. Ha éppen rossz napja van, és semmi kedve senkihez, és mégis udvarias és mosolyog; akkor azzal jót tesz-e, hiszen az embereknek mégis feldobja a napját, udvarias velük, és azzal jót tesz; vagy azzal, hogy érzelmeket hazudik, többet árt mint használ. De amennyiben az utóbbi vajon kinek árt?
