S gondolatok ezrei cikáznak át fejemen.
Hirtelen sötét lesz,
Nagy félelem fog el.
Mi történt,
Hogy lett ez hirtelen?
Valaki van itt, érzem,
Hogy nem vagyok egyedül a sötétben.
Aztán léptek neszét hallom,
S így már bizton tudom:
Valaki közeleg,
Csak ki ez, csak ki ez?!
A falhoz hátrálok csendesen,
Csak reménykedek, csak reménykedek.
Behunyom a szemem,
S csak rettegek, csak rettegek,
S azt kívánom,
Bárcsak véget érne a rémálom.
Egyre közelebb a fenyegető szuszogás,
Nemsokára itt a halál, érzem már.
Belenyugodni nem fogok,
Küzdök amíg csak tudok!
Ám mintha az erőm szívná ki,
Összeesek, mint egy rossz rongybábu.
Szeretnék menekülni,
Szeretnék kiáltani.
De hangom elszáll,
Az erőm elhágy,
S csak a reménytelenség marad,
Csak az, s semmi más.
Ekkor hirtelen,
Mikor már érzem a fojtogató kezeket,
Világosság támad.
A sötétség oszolni kezd.
Tudod, ez a kegyelem...
