Esteledett. Egyre hidegebb és hidegebb lett. Kezdtek lefagyni a tagjai, így elkezdett mozogni. Az arra járó emberek egy része furcsán nézett a fák alatt ugráló és futkosó emberre, de ez őt nem érdekelte. Mások félve, hatalmas ívben kikerülték, ez fájt neki.
Elutasított és kirekesztett volt. maga sem tudta hol is kezdődött a tragédiája. Sosem tanították meg neki, hogyan tud boldogulni, hogyan kell dolgozni, gyermekkorában kidobták az árvaházból, túl sokadik gyerek volt ott, nem fért be. Kidobták az utcára és a sorsára hagyták. Azóta az utcán élt, kéregetéssel szerezte meg a mindennapi betevő falatjait. Hányszor próbált munkát kapni egy kis ételért, egy kis ruhaneműért, de szinte mindig elutasították. Hányszor alázták és verték már meg. De ő élni akart.
Elfáradt, de tudta, hogy nem állhat meg, lassabban folytatta. Nem állhatott meg, múlt éjjel egy koldustársát ragadta el az éjjeli téli fagy. Metsző hideg volt, éjszaka. Sétálni indult.
A kopár, téli városban jöttek mentek az emberek, de ügyet sem vetettek rá, néhány szánakozó, de távolságtartó nézést leszámítva. Néhányan elhúzódtak tőle ahogy elhaladt mellettük.
Hajnaltájt elsötétült előtte a világ, két napja egy falatot sem evett. Összeesett, és elvesztette az eszméletét...
