Ez a helyzet helyrehozhatatlan volt. Ezt érezte. A Sötétség, ami körbelengte, nem engedte szabadulni. De nem tudott igazán belegondolni, az emberek gondolatainak ezrei száguldoztak át a fején. Körbefonták, s zajosan zúgtak, kavarogtak, nem kímélve semmit. Mintha átmosnák az agyát...
Az Őrület szakadékának a szélén táncolt, de nem tudott elszabadulni onnan. S a szakadék húzta egyre egyre mélyebbre. Érezte, hogy innen nincs menekvés. Hogy innen nem fog megszabadulni. A zavarodott feje, az átka, a halála. Hatalom volt a kezében, de ezzel együtt járt a sötét, örvénylő halál is. Az a halál, amit sosem kívánt magnak, sőt gondolni se gondolt rá. Azt sem tudta, hogy a Halál, vagy az Őrület áll közelebb hozzá. Talán kissé mindkettő. Vagy nem is annyira kissé... Végül visszafele vette az irányt a faluba, az idős asszonyhoz..
- Már vártalak. - fogadta az.
- Mondd, mit tegyek?
- Tudod, nem az volt a rossz amit akartál.
- Hanem mi?
- Nos, az a gond, amiért kérted.
- A hatalom? A hatalom volt az oka mindennek.
- A... a hatalom?
- Pontosan.
- És... és tudok valamit kezdeni... ezzel? Nekem ez sok...
- Sajnos én nem segíthetek már. Időben figyelmeztettelek, ez volt az én dolgom. Hogy tovább mit kezdesz az a te dolgod, abban sajnos nem segíthetek.
- De... de... - dadogott ámde hiába. Az utolsó reménysugár is odaveszett. Egyre inkább érezte a fojtogató Kezet és egyre nehezebben állt ellen a fejében tomboló vihar. Tudta, hogy elveszett örökre. Örökre.
