2015. szeptember 22., kedd

Gondolatok látásának rögeszméje II

Teljesen megtelt a feje az emberek gondolataival, pedig a faluban nem is laktak sokan. Boldog vigyorral az arcán távozott.
Hazatért oda, ahonnan elindult, a nagyvárosba. És... elkezdett fájni a feje. Nem is kicsit. Valahogy... valahogy az egész világ a feje tetejére állt, és nem úgy, ahogyan azt ő oly' régóta várta. Szinte labirintusnak érezte a saját elméjét; amiből ugyan ki akart jutni, de nem tudott. hirtelen megértette mit is akart a tudtára adni a Bölcs. De mégis...
Biztos volt benne, hogy máshogy is lehet ez; hogy tud uralkodni ezen a képességén.Uralni tudta máskor is az elméjét, bizonyára most is fogja tudni. Kissé elveszettnek érezte magát, de nem foglalkozott az érzelmeivel, belevetette magát a dolgok közepébe. Találkozott néhány ismerősével, akiknél elégedetten konstatálta, hogy belelát az elméjükbe, minden apró villanást , minden olyan gondolatot észlelt, amit még önmaguk elől is palástolni próbáltak. 
Boldogan hajtotta álomra a fejét. Tulajdonképpen csak álomra hajtotta volna, de valahogy nem akart összejönni. Sosem volt jó alvó, és így, hogy folyton a fejében jártak a gondolatok a szomszéd bosszankodásától kezdve az emeleten lakó kislány álmaiig mindent, így még nehezebben sikerült. Végül vagy háromórás "kínzás" után sikerült elaludnia. De nem ment vele olyan sokra, ahogyan remélte. Kavargó-forgó gondolatokkal álmodott.
Kimerülten ébredt, hasogató fejjel, zavartan. Azt sem tudta mihez kezdjen. A fejfájás nem múlt el a gyógyszerektől, s a fejében sajgó, sötétlő gondolatok is egyre inkább felerősödtek. Szédelgett. Könyörgött, hogy legalább egy percnyi szünete legyen. De hiába. Csak úgy áradtak a gondolatok a fejébe. A saját gondolatait elvesztette az örvénylő kavalkádban. De érezte, és tudta: önmagát is elvesztette.

2015. szeptember 9., szerda

Gondolatok látásának rögeszméje I

Világéletében csak egy dologra vágyott, ez űzte hajtotta egész nyomorult életében, ezért küzdött, szenvedett, tűrt... Ez hajtotta a Mississippitől nyugatra, keletre, északra, délre, a csendes óceántól Afrikáig, majd az északi sarkon át Kínába... bejárta a világot, csak azért, hogy megszerezhesse valami módon ezt a kincset, melynek létezését örök időktől kétségbe vonták, lehetetlenségnek tartották. Könyvekben, filmekben, mesékben szerepelt, ám a valóságban nem létezett. Elvileg. De Ő ebbe nem akart belenyugodni. Hogy mi is volt ez?
 Nos,  az emberek gondolataiba olvasás képességét űzte íly' vadul hegyen, völgyön, árkon, bokron, dombon, erdőkön és mindenféle veszedelmen és országon át. Meg akarta szerezni bármibe is kerüljön, bárhogyan is juthasson hozzá. Éveket, évtizedeket áldozott erre. Végül úgy tűnt, megtalálja amit keresett....
Egy kicsiny faluban egy boszorkánynak titulált idős asszonyhoz vezettek az útjai.
- Ó, tudtam, hogy jönni fogsz, már vártalak. Jer beljebb, idegen.
Már meg sem lepődött látott ezt azt, szó nélkül belépett a kis kunyhóba, és érezte, az élete meg fog változni. Érezte a reményt, hogy most megkaphatja azt amire egész életében áhítozott gyermekkorától kezdve.

- Nos, mondd, vándor, mit szeretnél?
- Hiszen tudod Te azt, nagyon is tudod.

- Veszélyes dolgot szeretnél, keveseknek adatik meg és tudod.... nos nem olyan jó dolog az, mint amennyire azt te szeretnéd.
- Ugyan már, kérlek, mások gondolataiba látni hatalom, és még ha nem is leszek olyan nagy vezér tőle, nem fogok király, miniszterelnök, vagy bármi hasonló is lenni... mégiscsak feljebbvaló leszek a többieknél.
- Ez éltet, ezért szeretnéd megkapni? Hogy több legyél, mint mások? 

- Jajj, Bölcs Vénasszony, ne kérdezgess már ennyit, tudom, hogy nem boszorkány vagy, hanem egy Bölcs, és azt is, hogy te tudod mi módon szerezhetem ezt meg. Kész vagyok bármit megfizetni érte. Bármit. Ezzel a kívánságom teljesülni fog, és boldog leszek.
- A Hatalomnak, és a Tudásnak ára van. nagyon nagy ára.
- Mondtam már, bármit megadok érte. Nevezd meg az árát.
- Az árakat nem én szabom, azok a dolgokkal jönnek, s hogy ki hozza őket, a sors, az Isten, a természet... nevezd aminek akarod.
- Mondd az árát, az árát mondd... - mondta türelmét elvesztve hősünk, aki már az őrület határán állt a tudattól, hogy ez az idős nő tud valamit, és ahelyett hogy elmondaná csak húzza és húzza a dolgokat...

- Az ára egy átok, mely az egész életedet meg fogja keseríteni, nem fogja hagyni, hogy kiélvezd a tudásod, s ráadásként, pontosan az lesz az átok, amire oly annyira vártál.
- A tudás, a gondolatba látás? Hogyan lehetne az átok? 

- Hallgass rám, ne kérd ezt, tudod minden éremnek két oldala van. És amit kívánsz, nos az nem csak "áldás" nem csak jó, hanem egyben az "átok" is, a rossz.
- Bármi is ez a zagyvaság, nekem kell a Tudás.
- Ha így döntöttél... menj.
Érezte ahogyan lépett kifele, hogy az emberek zaja hogyan tölti be az elméjét....