Távol a világ zajától, volt egy kis falu. Az erdő közepére épült, és csupán pár ember lakott ott. Titkos falu volt ez, és csupa különleges ember lakta. Idegenek pedig nem jártak arra. Bár hivatalos foglalkozásuk nem volt, ezermesterek voltak, s ki ehhez, ki ahhoz mégiscsak értett. Ám csupán délelőtt dolgoztak, utána más volt a program. Délután versek, mesék, regények szálait kötözgették össze. Majd egymásnak adták őket ajándék gyanánt.
A falu közepén hatalmas tükör terpeszkedett. Innen látták a távoli külvilágot. S így újabb és újabb irodalmi művek születtek.
Egy napon azonban egy ember érkezett, betegen, fáradtan, éhesen. Azonnal befogadták, s pár nap múlva meg is gyógyult. A falu lakói ott marasztalták. Addig-addig, míg kedve támadt bepillantást nyerni a versek, regények világába. Így ottmaradt pár hétre, amiből először pár hónap lett, később pedig pár év. Azután útnak indult. Hazaérve mindenki örömmel fogadta. Ám hogy hol volt, merre járt és mit csinált, arról nem volt hajlandó beszélni.
A falu közepén hatalmas tükör terpeszkedett. Innen látták a távoli külvilágot. S így újabb és újabb irodalmi művek születtek.
Egy napon azonban egy ember érkezett, betegen, fáradtan, éhesen. Azonnal befogadták, s pár nap múlva meg is gyógyult. A falu lakói ott marasztalták. Addig-addig, míg kedve támadt bepillantást nyerni a versek, regények világába. Így ottmaradt pár hétre, amiből először pár hónap lett, később pedig pár év. Azután útnak indult. Hazaérve mindenki örömmel fogadta. Ám hogy hol volt, merre járt és mit csinált, arról nem volt hajlandó beszélni.
Az örökséget pedig, amelyet a kis falu lakóitól kapott, továbbadta gyermekeinek. Így öröklődött az, nemzedékről nemzedékre. És így öröklődik ma is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése