Tovább... és tovább...

Elöntötte a DÜH, valósággal forrongott és lázongott. Próbált kitörni a helyzetből de nem sikerült. Ha valakinek, nos, neki tényleg nem volt sok választása. Vagy tűr még, vagy az egész élete tökre megy. És így a választás adott volt, nem akarta az egész életét gallyra vágni, hiszen már a szeme előtt volt a cél. Szomorúság töltötte el, hogy idáig kellett fajulnia a dolgoknak, de ez várható volt. Nem akarta, nem így akarta, mégis... Ha valamiben, akkor ebben nem tudott máshogy dönteni,
Vagy most lesz jó neki és később tönkre teszi az életét, vagy most rossz és később lehetősége van arra, hogy minden rendbe jöjjön. Volt előtte példa, de az övé más eset volt. Küzdött azért, hogy valami olyan legyen belőle ami több mint egy idegproblémákkal küzdő valaki, több mint amit maga előtt látott, több mint amennyit kinézett magából, valahogy több, jobb. Nem akarta feladni. Nem volt az a típus.
Egyszerűen csak nem akarta ezt az egészet, de jobb választása nem volt, így kellett hogy legyen. Így kellett, hogy történjen, érezte. Nem tehetett a problémáiról, nem ő akart mindent, ami végül problémát okozott.
Lassan lassan összeszedte magát. Kitisztította az elméjét, félredobta a gyötrő gondolatait. és nekiállt csinálni a dolgát, közben pedig olyan szép és jó dolgokra koncentrálni, amiért érdemes küzdeni. Felemelte a fejét és felállt, továbbment.