Az eltűnt város

Már csak festményen maradt meg. S hogy ki örökítette meg, az is örök rejtély maradt. Vérvörös táj, hol hajdanán zöldellt minden, terebélyes fák nőttek. Város állt a kopár sziklaszirten. Hegyek, dombok mindenütt. A nap lemenőfélben van, s vörösre fest mindent. Magányos madár köröz a város felett, vészjóslón. Immár hetedik napja, kering ott.
Persze az embereket zavarta, de még mennyire! Ám tenni semmit sem tudtak, még a legjobb lövészek sem tudták elhallgattatni. Első nap, mikor észrevették, féltek attól, hogy mi is fog történni. Ám ahogy az idő, a napok teltek, kezdték megszokni, hogy ott van. Már nem foglalkoztak vele, mire a hetedik nap elérkezett. Ám ő egyre csak ott keringett körbe-körbe, egyre figyelmeztette őket a veszélyre. Ám mindhiába.
Mikor a hetedik nap lemenőfélben volt a Nap, szikrázott az egész környék. Aranyló csík az égbolton, ám minden más vörösben pompázott. Félelmetesen gyönyörű volt, ugyanakkor ijesztő is.
Ám a lakók mindebből semmit sem vettek észre. Ők a zöldellő tájat látták, és ugyanúgy folytatták megszokott életüket, mint előtte. Loptak, csaltak, hazudtak. "Ugyan, hát ez nem nagy dolog!" - mondogatták egyre. A város bírósága elé már csak emberölésért állítottak embereket. S ők is csak enyhe büntetést kaptak. Az erkölcs teljesen lezüllött.
Ahogy lement a nap a vörösség helyét a Sötétség vette át. Átvonult a városon, követelve azt, ami járt neki. A környéket örökre elnyelte a Sötétség, s igaza lett a "vészjósló madárnak", aki hiába figyelmeztette őket...